A bólyi Kovács Pékség 1989. június 6-án kezdte meg működését. A rendszerváltás hajnalán, amikor új lehetőségek nyíltak a piacon apukám: Kovács Kálmán úgy döntött, hogy befejezi a Baranya Megyei Sütőipari Vállalatnál a 18 évre visszatekintő pályafutását és saját pékséget alapít. A kezdet kezdetén még csak kenyeret és lepényt készítettünk kovászos technológiával, amelyet helyben értékesítettünk. A jó kenyérnek hamar híre ment és a termelés két-három éven belül jelentősen felfutott, ami a pékség bővítését tette szükségessé. 1993-ban duplájára növeltük az üzem területét új kemencét, dagasztógépet, valamint szállítójárműveket helyeztünk üzembe. Ezzel párhuzamosan a termékpaletta is bővülésnek indult. A kenyér mellett üzemünk egyik legfontosabb terméke a tejes kifli lett, amely kifejezetten kedvelt lett a környéken. A 1990-es évek végén megjelentek a leveles tésztából készült édes sütemények úgy mint a kakaós csiga, a túrós táska, a lekváros táska és a búrkifli. Szállítási terület is tovább nőtt a villányi régió mellett Mohácsra is elkezdtünk szállítani.

A 2003-ban az európai uniós csatlakozás miatt tovább bővítettük a raktározási kapacitást, új szociális helységet és irodát alakítottunk ki; saját boltokat nyitottunk vidéken és Pécs irányába is elkezdtünk szállítani. A következő jelentős műszaki fejlesztés 2011-ben következett be. Ekkor pályázati forrásokat is igénybe véve – az energiatakarékosság és a minőség jegyében – új gőzcsöves kemencét és kifligépet helyeztünk üzembe. 2013-ban egy újabb bővülés következett be a cég életében, boltokat nyitottunk Pécsen, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a pékségünket szélesebb körben is megismerjék. A bolthálózat bővülése mellett a termékskálánk is jelentősen átalakult. Az egészségtudatos táplálkozás támasztotta igényekre válaszként rozsos, magvas és szénhidrát-csökkentett termékeket vezettünk be nagy sikerrel.

A 2016-os évben egy régóta várt és mindenképpen szükségszerű fejlesztést keretében új forgó kemencét és dagasztógépet üzemeltünk be; szintén uniós források bevonásával. A pékség életében először sikerült a legmodernebbnek számító német gépet beüzemelni. Ezzel párhuzamosan az informatikai háttér is fejlesztésre került, ami által egy, a kor követelményeinek megfelelő modern családi pékséget tudhatunk magunkénak.

Kovács Kálmán szakmai vezető
Kovács Péter ügyvezető